Megjelent a STORCO számlázó és készletkezelő legújabb, 3.0-s változata! Az új verzió új külsőt kapott, a főképernyő teljesen megváltozott, tetszetősebb lett. Igaz ez továbbá a program teljes kezelőfelületére is, ami a felújított külső mellett már teljesen kompatibilis a Windows Vista és Windows 7 operációs rendszerekkel is. Természetesen a programban ezeken felül még egyéb apróbb fejlesztések is történtek. Jó hír, hogy az ár nem változott, így a modulok nélküli alapprogram továbbra is nettó 14.900 forintért kapható, míg a hálózatos 2 gépes Business változat ára 33.000 Ft+ÁFA-tól indul.
Már kétféle változatban is kapható a PC Connect útnyilvántartó program. Az újonnan megjelenő bővített változat az alapprogram funkciói mellett többek között képes a biztosítások, szervizek, valamint egyéb költségek nyilvántartására, és képes az esedékes feladatokra emlékezetni a felhasználót. A bővített változat 1 cégre nettó 14.000 forintba kerül. A több céges változatok az alapprogram árához képest 50%-os felárral érhetők el. A pontos árképzés és funkciólista az alábbi linken keresztül tekinthető meg:
2010. február 1-től az Infotéka Kalmár és Kalmár Lite változatok a régi árhoz képest jelentősebben olcsóbban (37-61%) kaphatók! A Kalmár számlázó (19.000 Ft-tól), valamint számlázó és készletnyilvántartó (49.000 Ft-tól) programok árai ezt követően megegyeznek az Infotéka régebbi fejlesztésű Cash Pro és Cash Junior számlázó programok áraival. Mivel a Kalmár programok újabb fejlesztésűek és sokkal nagyobb tudással rendelkeznek a korábbi Cash programoknál, így a jövőben a Kalmár programok fogják kiváltani a régebbi fejlesztésű számlázó programokat.
Megjelent a Symbol Ügyvitel termékcsalád negyedik tagja a Professional. A Professional a Symbol Ügyvitel Office változatához hasonlóan szintén egy számlázó és készletnyilvántartó program, azonban itt az alapprogram funkciói közé már beépült a gyártás, szétszerelés, selejtezés kezelése, valamint egy partnerkapcsolati rendszer (CRM) is. Különbség még, hogy a Professional változatba két olyan modul (árajánlat, valamint fizetési felszólítás és egyenlegközlő) is beépült, mely a Standard és Office verzióknál felár ellenében rendelhetők.
A névválasztás is azt sugallja, hogy az új termék a professzionális felhasználásra készült, így ára is ennek megfelelően nettó 89.900 forinttól indul. A teljes változat ára az összes bővítő modullal együtt rendelve 114.900 Ft+ÁFA.
Bár a Professional változatban a CRM modul az alapprogram része, így nem kell érte fizetni, a fejlesztések lehetővé tették azt, hogy a Symbol Ügyvitel Standard számlázó programhoz is lehessen partnerkapcsolati modult (CRM) illeszteni. Ennek nettó ára 19.900 Ft-ban lett meghatározva.
2010. január 31-ig a népszerű ProgramTECH számlázó program teljes változata 15.000 forint helyett mindössze nettó 10.000 forintért rendelhető. A teljes változat az 5 ezer forintos alapprogramhoz viszonyítva már több gépen is használható, akár hálózatosan is, kezeli továbbá a felhasználók jogosultságait, képes adatokat importálni külső rendszerből (pl. webáruházból), egyszerű e-mail küldő rendszerrel rendelkezik, képes feladni a forintos számlákat az RLB kettős könyvviteli program számára, valamint komplett házipénztár funkciót is tartalmaz (korlátlan számú pénztár, bármilyen valutanemben!).
Infocentrum Számlázó Szolgáltató néven megjelent az Infocentrum Szoftver Stúdió új számlázó program változata. A nettó 16.500 forintért kapható új változat azoknak nyújt alternatívát, akik kevésnek találták a Light verzió szolgáltatásait, több funkcióra lenne szükségük, de készletkezelés nélkül. Az Infocentrum Számlázó Szolgáltató tud devizásan számlázni, árajánlatokat, díjbekérőket kiállítani, sőt még a bevételi- kiadási pénztárbizonylatok kezelése is helyet kapott benne. Ahogy minden Infocentrum termékhez, ehhez is a vásárlástól számított 3 évig ingyenesen tölthetők le a szoftverfrissítések.
Minden évben röviden összefoglaljuk az adott tárgyév tanuláságát. Íme a 2009-es év értékelése:
2009 a gazdasági válság és a változások éve volt. A legtöbb cég ebben az időszakban a túlélésért harcolt és költséget csökkentett, ennek ellenére szakmai portálunk szinte minden mutatójában új csúcsokat állított fel. Oldalunkat a 2008-as évhez képes egyötödével (22.5%) többen látogatták, valamint ebben a nehéz gazdasági helyzetben is több mint egyharmaddal (35.6%) több rendelést vettünk fel éves viszonylatban. Ezek a számok visszaigazolták számunkra, hogy 2009-ben jó irányba fejlesztettük tovább oldalunkat és az áttekinthető, szűkebb választékot többre értékelték látogatóink, mint a korábbi közel teljes körű felsorolást, melyben akár sokak számára ismert fejlesztők, sokak számára hosszú távon nem rentábilis megoldásai is helyet kaptak. Ezzel egyúttal igazoltuk azt a tényt is, hogy ebben a piaci szegmensben az ügyfelek nem neves márkákat, hanem sokkal inkább hasznos programokat keresnek.
Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves látogatónknak!
Hamarosan beszámolunk az idei új árlistákról, árváltozásokról, újdonságokról!
Év végi nyitva tartás
2009-12-23 08:53:56
Weboldalunkon az Ünnepek alatt is leadhatja megrendelését, azonban irodai ügyintézésünk, telefonos forró-drót szolgáltatásunk, valamint a futáros kiszállítás az alábbi napokon szünetel:
2009.12.24-tól 2009.12.27-ig, valamint
2009.12.31-től 2009.01.03-ig.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk minden kedves látogatónknak!
ÚJ fejlesztések a Symbol Ügyvitel számlázó programokban
2009-12-21 08:47:35
A modern kidolgozású Symbol Ügyvitel Standard számlázó és a Symbol Ügyvitel Office számlázó és készletnyilvántartó program két új modullal bővült. Az egyik a vonalkódok kezelésére szolgál, a másik pedig a fizetési felszólítások és egyenlegközlők készítését teszi lehetővé. Mindkét modul egyenként 9900 Ft+ÁFA áron vásárolható meg, akár új termék vásárlás, akár meglévő termék bővítése esetén.
Fontos fejlesztés még, hogy az Symbol Ügyvitel összes (Easy, Standard, Office) változatában elérhető a csekkes számla formátum, így a számla kiállításával együtt a program a számla alján található csekket is automatikusan képes kitölteni. A Standard és az Office változatokban ugyanez a funkció elérhető a pro forma bizonylatoknál is.
Jelenleg csak a termék Standard változatát érinti a jelenleg ingyenes EVA modul, mely EVA-s cégek esetén folyamatosan figyeli a 25 (jövőre 26) milliós bruttó bevételi határt és a határértékhez közelítve automatikus figyelmeztet, hogy az alanyiság megszűnhet a következő számla kiállításával. Az Office számlázó és készletkezelő program FIFO elvet követő profit kimutatással bővült.
A fenti Symbol Ügyvitel programok december 23-ig 23% kedvezménnyel rendelhetők!